2010. 10. 13.
Az aludobozok gyűjtésének kiemelkedő környezeti hasznára hívja fel a figyelmet a sörszövetség: egy darab alumínium doboz újrahasznosításával annyi energia takarítható meg, amely egy televízió 3 órás működéséhez elegendő.
2010. 10. 12.
A pH-értékre, vezetőképességre és nehézfémek kimutatására végzett, valamint ökotoxikológiai vizsgálatok eredményei egyöntetűen azt bizonyítják: a szennyezés olyan jelentős mértékben felhígult, hogy a Dunát elérve nem okozott aggodalomra okot adó elváltozásokat.
2010. 10. 07.
A közlekedésben felhasznált összes energia 10 százalékának megújuló energiaforrásokból kell származni 2020-ra - ezt írja elő a nemzeti fejlesztési miniszter által a parlamentnek tegnap benyújtott bioüzemanyag törvény.
2010. 10. 06.
A világ eddig ismert legrégebbi, 49 ezer éves magashegyvidéki település nyomaira bukkantak Pápua Új-Guinea hegyei közt, vulkanikus hamuval borítva - közölték a Science tudományos folyóirat pénteken megjelent számában archeológusok.
2010. 09. 28.
150 évvel ezelőtt Angliában szedett és lepréselt növények segíthetik a éghajlatváltozást vizsgáló kutatásokat. Ökológiai szakértők 1848 és 1958 között szedett orchideákat (pókbangókat) hasonlítottak össze 1975 és 2006 között begyűjtött mintákkal.
2010. 09. 27.
Az emberi egészségre és a környezetre különösen nagy kockázatot jelentő hat vegyület került fel arra a listára, amely az igen korlátozottan, csak rendkívül indokolt esetben felhasználható anyagokat tartalmazza – erről döntöttek szeptember 22-én az EU tagállamok képviselői. Ez volt az első érdemi lépés az EU nemrég elfogadott új vegyianyag-szabályozása alapján.
2010. 09. 25.
Szeptember 1-jétől nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva.
2010. 09. 24.
A betont általában acéllemezekkel erősítik meg, de így sem lehet elkerülni a repedések kialakulását. Ezekbe beszivárog a víz és más agresszív anyagok, amelyek a betont és az acélt egyaránt tönkreteszik. A repedések befoltozása rengeteg időt, a szerkezetek újjáépítése rengeteg pénzt igényel.
2010. 09. 23.
Dinoszaurusz-lábnyomokat fedeztek fel Észak-Kelet-Olaszországban. Ez cáfolja azt az eddigi tudományos állítást, miszerint a Földnek ezt a részét 200 millió évvel ezelőtt tenger borította.
2010. 08. 29.
A napokban több ezer hal pusztult el a Mississippi torkolatánál, a szakemberek vizsgálják, összefüggésben állhat-e a jelenség a Mexikói-öböl olajszennyezésével.
2010. 08. 27.
A Wildlife Conservation Society közzétette előzetes megfigyeléseinek eredményeit, melyek azt mutatják, hogy az indonéziai vizekben, a felszíni hőmérséklet drámai emelkedése nagyarányú kifehéredést idézett előtt, mely elpusztította a korallpopulációkat.
2010. 08. 25.
Örömmel számolunk be arról, hogy az oda látogató érdeklődők a Fővárosi Állat- és Növénykertben már összesen négy örökbefogadott állatunkkal is találkozhatnak!
2010. 08. 25.
Csupán kilenc gömbölyűfejű delfint tudtak állatvédők megmenteni Új-Zéland északi részén, ahol csütörtökön 63 állat vetődött partra.
2010. 08. 23.
A tengerszintemelkedés a globális felmelegedés egyik legkárosabb hatása. Több országot fenyeget a veszély, hogy part menti településeik víz alá kerülnek, s számos modell és szimuláció készült már, hogy ábrázolják, előrejelezzék a vízszint emelkedését
2010. 08. 21.
2010-ben az emberiség kevesebb mint kilenc hónap alatt feléli a teljes évre rendelkezésre álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások "keretét" - állítja a kaliforniai székhelyű Global Footprint Network. A legújabb számítások szerint az "Ökológiai Túllövés Napja" idén augusztus 21-ére esik.
2010. 08. 19.
A Mexikói-öbölnek történelme során jó néhány környezeti katasztrófát el kellett szenvednie, öntisztulását tehát nem most először teszik próbára.
2010. 08. 17.
A szakemberek ráadásul egy új felfedezést is tettek a szemétfoltokkal kapcsolatban.
2010. 08. 15.
Az utóbbi három évben drámai sebességgel olvad az Északi-sarki óceán. A legfrissebb számítások szerint harminc év múlva nyaranta teljesen jégmentessé válhat.
2010. 08. 13.
A természeti erőforrások: a termőföld és főképp a víz (csapadék, illetve öntözésre alkalmas víz) alapvetően meghatározzák, mennyi élelmet lehet termelni egy területen.
2010. 08. 11.
Egy 260 négyzetkilométer kiterjedésű jégtömb vált le a grönlandi Petermann-gleccserről, és úszik délies irányban az amerikai kontinens partvidéke közelében.
« Előző oldal | Következő oldal »