Ha nem volna lehetőség élelem importálására, a korlátozott helyi élelemforrás az adott népesség növekedését behatárolná - mondja a Virginiai Egyetem környezettudósa és a Torinói Műszaki Egyetem kutatói a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent írásukban.

Arra, hogy a víz mennyire döntő tényező az élelmiszer-termelésben, álljon itt egy idézet korábbi írásunkból. (A víz válságos évei jönnek ):

...1 kilogramm gabona előállításához körülbelül 1 köbméter víz szükséges, 1 kilogramm rizs megtermelése 5 köbméter vizet kíván, 1 kiló marhahús pedig már 15 köbméter víz felhasználásával jön létre. A világ növekvő népessége miatt a mezőgazdaságnak egyre több vízre van szüksége, miközben már így is 65 százalékban itt használják el az édesvizet...

Az élelmiszerek nagyarányú világkereskedelme felborítja ezt a rendszert a társadalmak és az erőforrások között: átláthatatlanná válik a függés a vízkapacitás és az élelmiszer-termelés, az élelmiszer-termelés és az (elfogadható mértékű?) szaporodás között, a társadalmakat kevésbé teszi ráutalttá a helyi édesvíz-ellátottságra.

Ez lehetővé teszi egyes populációknak, hogy túllépjék határaikat, amelyeket a helyi víz-kapacitás szab számukra.

Vagyis, a nemzetközi kereskedelem a víz virtuális kereskedelme, egyes régiók az exportra szánt élelmiszer-termeléssel vizet exportálnak más régiókba.

Rövid távon ez előnyös dolognak tűnik föl, - enyhíti az éhezést, az alultápláltságot, elejét veszi a konfliktusoknak. Hosszú távú hatását azonban az ember-természet rendszer viszonyára még alig vizsgálták.

Az olasz kutatók kifejlesztettek egy keret modellt, azzal vizsgálták a korlátozatlan élelmiszer-kereskedelem hatását az emberi közösségek viselkedésének rugalmasságára, különös figyelemmel az aszályokra és az éhínségekre.

Feltételeztek egy olyan szituációt, amelyben a vizet csak helyileg osztják meg, egy olyat, amelyben helyileg, de globálisan is, de csak szükség esetén, akkor, amikor súlyos aszály van valamely régióban, és egy harmadik szituációt, amikor a vizet mindig globálisan osztják el.

Az eredményeik azt mutatják, hogy amikor mindig globálisan osztották meg a vizet (a globális élelmiszer-kereskedelemmel), akkor világviszonylatban nőtt az emberiség népességszáma, beleértve a vízhiányos, sivatagos területeket is.

Ez rövid távú megoldásnak alkalmas lehet, de hosszú távon olyan nagy nyomás alá helyezi a globális vízkapacitást, hogy kevés extra kapacitást hagy meg tartaléknak olyan helyzetekre, amikor súlyos aszály következtében éhínség lép föl valamelyik régióban. Ez esetben az aszály sújtotta régióban jelentős mértékű halálozással kell számolni.

Ellenben - mutatja a szimuláció -, ha csak aszály idején osztják meg globálisan a vízforrásokat, akkor a fel nem használt, tartalék vízkapacitás rendelkezésre áll, meg lehet osztani a rászoruló régióval.

Forrás: Geophysical Research Letters / Független.hu

Kapcsolódó írások:

• A segítő fejlesztések ronthatják a fenntarthatóságot is, az életkilátásokat is
• A víz válságos évei jönnek

» Nem lesz elég fa Magyarországon

Te is így...?