Víz

Ahonnan én jöttem örök rejtély és titok, 
idők rozsdás tengerében minden kaput nyitok. 
Rideg alkony világában kemény páncélt öltök, 
fényes egek mezején növényeket költök. 

Magasságos ég Urának ajándéka vagyok, 
mérgezett, elkorhadt fáknak újra erőt adok, 
minden állat, minden ember szent ágyamat őrzi, 
szabadságom útján testemet forma nem ölti. 

Őseid barlangjában a legdrágább kincs voltam, 
szennyezett föld mezejére tisztaságot hoztam. 
Dühös hullámaim között fájó könnyem lapult, 
amely megmérgezett testem mélyéből kicsorbult. 

Forró lángok martalékán diadalt arattam, 
füstöt látó lelkemben az ég felé haladtam, 
sivatagoknak mezején újra erőt adtam, 
rozsdás hulladékok földjén pecsétemet hagytam. 

Gyermeki hang nevetése csobbant légterembe, 
felhők útján jutottam vissza a végtelenbe. 
Ketrecekkel körbeölelt szívem fojtogatták, 
kincsem értékeit földi rozsdáért eladták. 

Háborúk elveszett szürke ösvényein jártam, 
vérző hörgéseknek földjén létem megháláltam. 
Megmentettem több milliárd ember életét, 
az egészből kitépve jártam a kulacs rejtekét. 

Milliárdnyi vízi lénynek menedéket nyújtok, 
óceánok, tengerek, tavak tükrébe bújok. 
Halhatatlan örök létemet fájdalom őrzi, 
ha szemem csillogásába az ember mérgét önti. 

Én vagyok a tikkadt létnek örök megmentője, 
s én lettem az élet csillogásának az őre. 
Idők rozsdás láncaitól én sohasem félek, 
hisz én vagyok a szépség, én vagyok az élet!

/Hornya Attila/

» Nem lesz elég fa Magyarországon

Te is így...?