A nagytestű ragadozók a szárazföldi területek és a tengeri jégtáblák között úszkálva vadásznak fókákra. A jégmezők nagymértékű olvadása miatt azonban egyre nagyobb távolságokat kell megtenniük, amellyel a saját és a következő generáció egészségét, illetve túlélését is kockára teszik. 
A Polar Biology című folyóiratban megjelent tanulmányukban az Egyesült Államok Földtani Intézetének (USGS) kutatói elsőként mutattak be bizonyítékokat a jegesmedvék hosszútávúszásáról. "Ez a medve 232 órát töltött folyamatosan a 2-6 Celsius-fokos vízben és ez idő alatt 687 kilométert tett meg" - mondta George M. Durner zoológus. Ez az első alkalom, hogy egy jegesmedve teljes vándorútját sikerült végigkövetni. 
A kutatók műholdas nyomkövetővel felszerelt nyakörvet erősítettek egy nőstény példányra és két hónapon át figyelték, ahogy az állat végiglátogatta vadászterületeit. A nyakörv és a medve bőre alá ültetett hőmérséklet adatgyűjtő segítségével pontosan meg tudták határozni, hogy az állat mikor tartózkodott a vízben. 
A hihetetlen erőpróba komoly áldozatokkal járt a medve részéről. "A testzsír mennyiségének 22 százalékát és egyéves kölykét is elveszítette az út során" - mondta Durner.

A Beafurt-tengeren uralkodó természeti állapotok egyre jobban megnehezítik a jegesmedvék életét - hangsúlyozta a szakember a BBC -nek adott interjújában. "Korábban, az alacsony-sűrűségű tengeri jég a nyári időszakban is megmaradt a Beaufort-tengeri kontinentális talapzata mentén, vagyis az állatoknak sokkal kisebb távolságokat kellett megtenniük az elszigetelt jégmezők és a szárazföldek között" - mondta.

Az északi-sarkköri jegesmedvék a kalóriában gazdag gyűrűsfókákkal (Pusa hispida) táplálkozva védekeznek a hideg ellen. Zsákmányaikra a környezeti változásokkal együtt kisebbedő jégtáblákon vadásznak. "A tengeri jégtől való ilyen szintű függőségük miatt váltak a klímaváltozás egyik legnagyobb áldozataivá" - hangoztatta Durner. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája a sebezhető fajok közé sorolja a jegesmedvéket, és az állatok élőhelyeire nézve a globális felmelegedést tartja a legnagyobb veszélyforrásnak.

Az állatvilágban más fajok is képesek hasonló rekord teljesítményre. A pompás királylepke (Danaus plexippus) akár 3200 kilométert is megtesz Észak-Amerika és Mexikó között. A vándorút azonban tovább tart mint az apró rovar élethossza, így a visszaút megtétele az új generáció tagjaira vár. A Svédországból induló halászsasok (Pandion haliaetus) 6700 kilométert tesznek meg 45 nap alatt, mire Spanyolországon át elérnek afrikai telelő területeikre. Az északkelet-csendes-óceáni szürkebálnák a párzási időszakot a mexikói Baja California partjai mentén töltik, ahonnan majdnem húszezer kilométert vándorolnak az alaszkai Beaufort-tengeri táplálékszerző területeik felé. A tanzániai Serengeti Nemzeti Park és kenyai Masai Mara vadvédelmi terület közötti éves vándorlás során mintegy 1,2-1,5 millió gnú, antilop és zebra alkotta csorda indul útnak, hogy táplálékban gazdag, új zöld területeket kutasson fel.